A Magyar Debian Alapítvány 2006 májusában elfogadott Közhasznúsági Jelentése 2005-ös 1. (töredék) évéről. A legfrissebb lezárt és valamennyi évi Közhasznúsági Jelentésünk mindig a
címen található.
A Magyar Debian Alapítvány 2005-ös, töredék évi közhasznúsági jelentése
I. Tevékenységeink
A Magyar Debian Alapítvány nyilvántartásbe vételére az Alapító és a
kuratóriumi tagok előkészítő munkálatai után 2005 során került sor, erről
az eljárás lezárta után 2005 tavaszán szereztünk tudomást.
A nyivántartásba vétel után 2005 tavaszán a hivatali nyári holtidőbe is
belecsúszva az Alapítvány bejegyzés utáni törvény által előírt kötelező
teendőit végeztük el, illetve elindult az Alapítvány infrastruktúrájának
kialakítása.
Tevékenységeink a 2. félévben
Közhasznú tevékenyésgeinket legjobban az alapító okiratunk szerinti célok
szerinti bontásra oszthatjuk.
A Debian GNU rendszerek megismertetése:
2005 őszén kiállítóként részt vettünk a Linux az Oktatásban Konferencián
- http://www.lok.hu/ -, ahol a jelenlévő tanároknak bemutattuk a Debian
előnyeit az oktatásban.
Ugyanezen célunkat támogatta látogatásunk a Nyíregyházán Főiskolán, ahol
a Főiskola és Neumann társaság által támogatott rendezvényen a diákoknak,
leendő tanároknak tartottunk előadást. Mindkét eseményen idén is előadunk.
Terjesztés:
2005-ben - egyelőre szerény eszközökkel - de már igyekeztünk segíteni a
Debian rendszer terjedését:
Megjelenésünk után néhány közintézmény és civil szervezet megtalált
minket és éredklődtek a Debian használat előnyeiről.
Így vittünk Debian-t a gyermekvédelmi szolgálatnak, telepítettünk a Háló
egyesületnél és az Amnesty Magyarországon át.
Fordítástámogatás:
A Debian rendszer terjedése gyorsításának egyik legfontosabb eszköze a
fordítástámogatás, mely ezért a legfontosabb céljaink közé tartozik, így
már az első, töredék évünkben kiemelkedően sokat tettünk ezért, mellyel a
szabványos szabad szoftver rendszerek terjedését általában elősegítettük.
A felhasználók számára a legfontosabb ezek közül a csomagkezelő
rendszerek honosítása. Ennek érdekében megtettük az első, legfontosabb
lépéseket a dpkg csomagkezelő rendszer honosításában. Úgy a dpkg, mint
különböző grafikus felületeinek fordítása eredménnyel járt,
támogatásunkkal mostantól már egyre jobban használhatók ezek magyar
nyelven.
http://packages.debian.org/dpkg
Ennek és más szoftvereknek a fordítástámogatását a Debian honosítási
listán folytatjuk:
http://lists.debian.org/debian-l10n-hungarian
Tanácsadás:
A tanácsadói munka fő színtere a hivatalos magyar Debian támogatói
levelezőlista, melyet alapítványunk aktivistái folymatosan nyomon követnek
és tanácsadást nyújtanak. A lista a Debian hivatalos weblapjáról a
http://www.debian.org/ címről is elérhető, a magyar archívum jelenleg itt
érhető el:
https://www.linux.hu/wws/arc/debian/
Dokumentációk es egyéb fejlesztések:
A már az alapítvány létrejötte előtt létező Debian közösségekkel, például
az LME Debian csoportjával szakmailag összefogva közreműködtünk több
dokumentációkészítésben/fejlesztésben. Az előbbire példa az APT
mini-útmutató fordítása annak továbbfejlesztésével, mely jelenleg a
csoport archívumában érhető el, de ebben az évben felkerül az mda.hu/dok
címre is:
https://www.linux.hu/wws/arc/ldcs/2005-12/msg00003.html
Legfontosabb fejlesztésünk a Debian Magyar Munkaasztal metacsomag
alapjainak megteremtése volt, mely biztosítja majd, hogy a Debian ebben az
évben megjelenő új verziójában a magyar nyelvű felhasználók már a
telepítés során, könnyen, egy mozdulattal kiválaszthassák a magyar
felületű munkaasztal beállítását.
http://svn.debian.org/wsvn/tasksel/trunk/tasks/hungarian-desktop?op=file
Ez feleslegessé teszi számos dokumentációnkat, amelyet elkészítettünk és
közzétettünk, ugyanakkor a felhasználók számára innentől kezdve minden
korábbinál lényegesen egyszerűbb, gyakorlatilag kézenfekvő a Debian GNU/*
rendszerek magyar felületű munkaasztalának kiválasztása a telepítéskor.
Összefogás:
Véleményezésen túl összefogásban érdekképviseleti tevékenységet tavaly,
töredék évünkben még nem végeztünk, azonban kezdeményező módon már
kialakítottuk kapcsolatainkat pár civil szervezettel, ilyen volt például a
BSD Egyesület - http://bsd.hu -, mellyel (és más szervezetek segítségével)
előkészítettük egy több szervezetet tömörítő sikeres konferencia
lebonyolítását:
http://hup.hu/node/26462
illetve felvettük a kapcsolatot az Amnesty International Magyarország
egyesülettel is, melynek központi irodai gépeit Debian rendszerre
állítottuk. E múlt évben megalapozott kapcsolataink mentén az
összefogásban végzett érdekképviseleti tevékenységünket 2006 augusztusában
kezdjük.
II. Mérleg:
III. Egyéb adatok:
- Az Alapítvány a 2005-ös évben sem költségvetési támogatást, sem cél
szerinti juttatást nem kapott.
- A Kuratórium tagjai juttatásokat nem kaptak.
- Az Alapítvány a 2005-ös évben központi költségvetési szervtől,
elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól támogatást nem
kapott.
Vissza az oldal tetejére